Sziasztok Lurkók!
Sajnálatos dolog történt!! Egy hétig nyaralni leszek, úgyhogy nem leszek gép közelben!
Addigis ne rosszalkodjatok itt nekem, ne halljak rólatok semmi mást, csak jót!! ;)
Aki eddig nem juttatta el hozzám a történetről szóló megjegyzését, az megteheti a "megjegyzés" nevű fülre kattintva a fejezet alján...:D
Valamint új blogot nyitottam, ezúttal kedves unoka tesómmal az oldalamon kinek becses neve Doren!
A blog egy könyvre/sorozatra épeül, mégpedig a The Vampire Diaries-re (Vámpírnaplók). A főszereplő Emily Bennett, és Bree Bennett, mind a ketten négerek ^^
De persze számos szereplő is játszik még a könyvben. Többek közt Drakula a gyilkos nagyúr,Gerben a hős szerelmes, és Walenthyn a megsebzett szerető. De még szerepet kap Aira az érző vámpír lány, na meg persze az elmaradhatatlan favoritok is: Damon,Stefan,Elena,Katherine,Jenna,Jeremy,Alaric,Bonnie stb stb..
Aki nem olvasta/látta a könyvet/sorozatot, az is nyugodtan olvashatja a történetünket, hiszen mindent meg lehet belőle érteni!
Végezetül a blog:http://dorenlizziestory.blogspot.com/
Na ennyi lenne, oszolhattok!
ölelcsókol:Lizzie
Először is elnézést kérek amiért sokáig nem volt friss. Ez a fejezet nem lett olyan esemény dús, de ígérem a következők jobbak lesznek!
8. Aaron
Másnap reggel, miközben Jasonre vártam, a tegnapon elmélkedtem. A házunk előtti hintán ültem, és újra meg újra felidéztem a temetőben történteket. Ha nem ment el az eszem, és ugyebár nem ment el, akkor én képes vagyok puszta kézzel meggyógyítani az embereket. Úgy értem ez tényleg hihetetlen, és ha valaki azt mondaná nekem, hogy meg tud gyógyítani embereket, úgy hogy föléjük, tartja a kezét, nyilván én is hülyének nézném. De ez most velem történik meg, én vagyok az a csodabogár, akinek természetfeletti képessége van. Este miután rájöttem, hogy egy faág kopogtat az ablakomon, kísérleteztem egy kicsit. Fogtam egy kést, és a csuklómra helyeztem. Tudom, hogy tök idióta dolog ez, de muszáj volt még egyszer letesztelnem. Szóval megvágtam a csuklómat, és felé tartottam a másik kezemet. Behunytam a szememet, és elképzeltem, ahogy eláll a vérzés és beforr a seb. Amikor kinyitottam a szememet, a seb igazából is eltűnt. Egész éjjel fent voltam. Nem tudtam aludni. Azon gondolkodtam, hogy mennyi ember életét tudnám megmenteni. Mármint én bárkit meg tudnák gyógyítani. Ha bele gondolok, hogy ez mennyire hasznos dolog. A gondolatmenetemből Jason autójának a zaja ugrasztott ki. Felkaptam a táskámat, és beszálltam mellé az autóba.
- Jó reggelt. – köszöntem. Láttam, hogy Jason nincs túl jó passzban. – Minden oké? – kérdeztem, aztán hirtelen elakadt a szavam, és komoly ábrázattal Jasonre néztem. – ugye még nem változtál át? – kérdeztem félve. Jason rendezte az arc vonásait, és rám mosolygott.
- Nem, nincs semmi baj. Még nem változtam át. – nyugtatott meg, és csókot lehelt a homlokomra. – Csak, nem aludtam túl sokat. – mondta, aztán beindította a kocsit.
- Jason. Mit gondolsz, vajon miért tudok gyógyítani? – kérdeztem töprengve. Néztem amint elsuhannak mellettünk a házak, és a fejemet az ablak üvegének támasztottam.
- Nem is tudom. – gondolkodik Jason. – Nem hinném, hogy ez öröklődik a családotokban. Tudtommal eddig egyik ősöd sem volt képes ilyesmire. – Jason rám nézett. – Azt hiszem, hogy ez a képesség, nem jó. – értetlen arckifejezésem láttán, hozzá tette. – Úgy értem, hogy előbb jobban meg kéne ismernünk ezt a dolgot, és csak azután kéne használnod. – tette hozzá, miközben leállította a motort. Időközben megérkeztünk a sulihoz. Kiszálltunk az autóból. Mindenki minket nézett. Hát igen. Nem csak én lepődtem meg azon, hogy Jason még él. Megfogta a kezemet, és az iskola felé indultunk. Olyan jó volt Jason oldalán állni. Mintha egy évvel ezelőtt volnánk. Minden tökéletes volt. Majdnem tökéletes...A suli udvarán, megpillantottam Tawnyt, és Lisát. Éppen beszélgettek valamiről. Mikro oda értünk hozzájuk, rögtön elhallgattak. Tawny Jasonre nézett, aztán pedig rám.
- Ó kicsim. – kiáltott fel. – Hát minden rendben van? – oda lépett hozzám, és szorosan átölelt. – Tegnap egy csomószor hívtalak. Nem tudtam, hogy mi van veled. – magyarázta meg, a kitörését.
- Ne parázz, jól vagyok. – mosolyogtam rá, a legjobb barátnőmre. Nem szívesen hallgattam el előle, hogy mi történt velem tegnap. Most Lisára néztem. Szemlátomást, tökéletesen jól volt.
- Szia Tawny, rég láttalak. – szólalt meg most Jason.
- Hali Jason. – köszönt mogorván Tawny, aztán rám nézett. – Figyelj, nekem most mennem kell. Majd később beszélünk. – mondta, azzal ott hagyott minket, Lisával az oldalán. Ezzel meg mi történt? Miért lett ilyen ideges? - néztem, elgondolkodva Tawny után.
- Nyugodj meg, biztosan csak rám mérges. Végtére is, egy évig látta amint a legjobb barátnője szenved, miattam. – simított végig a hátamon Jason. – És ezt én is nagyon sajnálom. – mondta. – Ha tudnám, akkor most azonnal, visszatekerném az időt, és máshogy cselekednék. – a kezébe vette az arcomat, és közel hajolt hozzám. – Ettől a naptól fogva, soha többé nem hagylak magadra. – ígérte.
- Tudom. – válaszoltam, aztán megcsókoltam. Olyan jó volt, újra érezni azt az áramütést, amit ez a csók mindig kiváltott belőlem. Valaki megköszörülte a torkát, ezért gyorsan megszakítottam a csókot. Heléna ált előttem, egy fiúval az oldalán. Egy pillanatra lélegezni is elfelejtettem. Az a fiú állt előttem, akivel a bálon táncoltam.
- Mit kerestek itt? – kérdezte Jason ellenségesen. Megfogta a kezemet, és magához húzott.
- Nyugi anya oroszlán. – nevetett fel Heléna. – Nem akarunk semmi rosszat. – mondta. – Nem bántjuk a kis védencedet. Csupán csak be szeretnénk illeszkedni. – mosolygott mézédesen Heléna.
- Ti nem tartoztok ide. – szűrte Jason a fogai között. – Jobb lenne, ha elmennétek.
- Tudod, hogy nem fogunk elmenni Jason. – szólalt meg ekkor a szőke adonisz. – addig nem megyek el, amíg meg nem kapom azt, amit nekem szánt a sors. – nézett rám ekkor a fiú.
- Mi ez az egész Jason? – kérdeztem rekedt hangon.
- Aaron csak azt akarja, a fiúd tudtára adni, hogy téged akar. – magyarázta meg Heléna a dolgot. Nem értettem. Mégis miért akarhat engem egy vámpír? a bál előtt még azt sem tudtam, hogy ő létezik.
- Mondtam már, hogy maradj távol Blairtől. Soha nem fogod megkapni. – suttogta Jason.
- Ezt, had döntse el ő. – válaszolta Aaron kimérten.
- Ez egyszerű. – mondtam. – Jasont választom. – néztem rá Aaronra, és az őrült húgára. Nem tudom, hogy ezek ketten mégis mire készülnek, de én nem akarok benne részt venni.
Aaron legyintett a kezével.
- Még nem ismersz engem. De ha megismernél, biztosan engem választanál. – elegem volt ebből. Nem akartam tovább hallgatni. Ott hagytam, őket. Vitatkozzanak csak magukba, én megyek órára. A terem előtt elbúcsúztam Jasontől, aztán bementem, és leültem a helyemre. Pár perccel később, Aaron lépett be az ajtón. Elindult felém, azzal a szándékkal, hogy leül mellém. Megráztam a fejemet, jelezve hogy ne merjen oda ülni, de ő mit sem törődött ezzel. Leült mellém, akaratom ellenére.
- Nézd, Aaron. Értékelem a humorodat, de most már kérlek, szállj le rólam a nővéreddel együtt. Nem tudom, hogy mit akartok tőlem, és nem is akarom meg tudni, szóval a legjobb az lenne, ha szépen lelépnétek ebből a városból. – magyaráztam el a helyzetet Aaronnak. Ő csak mosolygott rajtam, és olyan vesébe látóan fürkészett, hogy kirázott tőle a hideg. Megérkezett az órát tartó tanár, így Aaronnak muszáj volt a táblát néznie, és az órára koncentrálnia. Hiszen hamarosan érettségizünk, és ő még csak most iratkozott be a suliba. de persze neki ez is mint a tánc, tökéletesen ment.
Tudom hogy szerda felé ígértem a frisset, de nem voltam itthon, úgyhogy nem tudtam megírni. Mindenesetre ezentúl mindig kiírom, hogy mikor lesz friss! Oldalt kereshetitek, a chat felett! Valamint aki még nem vette észre, írtam egy kurta könyv ismertetőt is az oldal sávba. Ez azért jó, mert az ide tévedt lelkek, el tudják olvasni, hogy miről szól a blog!
Valamint egy versenyt is indítok!
A legjobb könyvborító címmel.
A feladat az, hogy az én történetemhez kell könyv borítót csinálni. Akié a legszebb lesz, az kap egy oklevelet, és minden blogomba, kirakom a blogja címét, olyan helyre ami látható!
Akinek van kedve jelentkezni, az megteheti itt a megjegyzéseknél! Remélem hogy sokan jelentkeztek majd...
Oszolhattok, mert ennyi volt, a bejelenteni való ;)
Hey Guys! Megjött az új fejezet! Sokkal hosszabb, és eseménydúsabb lett, mint az eddigiek. Remélem értékelitek! Kérlek írjatok kommentárt! Jó olvasást! xoxo:Lizzie
7. Beszélgessünk
„- A barátod átváltozik.... – szólalt meg a vámpír.
- Mivé változol át? – tettem fel egy újabb kérdést, Jasonnek.
- vámpírrá”
Egy pillanatig némán néztem Jasont. Ez most komoly? Nem, az nem lehet! Én biztosan csak álmodom. Ilyen nem történhet velem. Nem is vagyok itt. Otthon vagyok, és álmodom. Jason nem is jött vissza. Jason halott! Mégis.. mégis olyan valóságos ez az egész.
- Ezt nem értem.. – szólaltam meg végül, miközben megpróbáltam, nem Jason, mostanra vérvörös szemét nézni. – Mit jelent, az hogy átváltozol?
- Figyelj Blair. – kezdett bele Jason, rekedtes hangon. – Ez egy nagyon hosszú történet. Mi lenne, ha előbb gondoskodnánk Lisáról, aztán szépen leülünk, és mindent megbeszélünk. – Jason közelebb lépett hozzám, mire én hátráltam egy lépést. Erre ő kérdőn nézett, rám és megint felém lépett. Azonban most nem mozdultam. Bevallom, hogy féltem. Féltem Jasontől, és attól, ami Lisával történt.
- Ne félj tőlem. Én soha nem bántanálak téged. Bízz bennem. Mindent meg fogok magyarázni. – kért Jason, és még közelebb lépett hozzám. Felemelte a kezét, és megfogta az arcomat. Nyeltem egyet, és elfordítottam a fejemet, hogy Jason keze ne érinthessen tovább.
- Rendben. Vigyük haza Lisát. Aztán minden kérdésemre válaszolnod kell! Ezután nem lehet semmilyen titkod. – egyeztem bele végül.
- Milyen aranyos vagy, hogy adsz egy esélyt, a mi kis fekete bárányunknak. – szólalt meg túlzott lelkesedéssel a szőke hajú lány. Sóhajtott egyet, és az eszméletlen Lisára nézett. – Bocsánat hogy ezt mondom, de nem voltál valami jó évjárat. Hiányzott belőled, az a zamat, amivel igazán jól lakhatnék. Ellenben Blair vére, az igazán finom. – mosolygott a lány, és rám kacsintott. Értetlen arckifejezésem láttán, a szája elé kapta a kezét. – Ó bocsánat, hogy elszóltam magamat. Hát nem is emlékszel? Úgy látszik Jason most is jó munkát végzett.. – itt tettetett meglepődéssel az említettre nézett.
- Fogd be a szádat Heléna. Menj el mielőtt még a bátyád ide ér. Nem örülne annak, amit lát. – szólt rá Jason, Helénára.
Heléna sértődötten nézett Jasonre.
- Utálom, hogy mindig elrontod a játékomat. Viszlát a suliban. – mondta, majd bevetette magát az erdőbe.
- Induljunk, mielőtt még valaki meglát minket. – fordult felém Jason. Bólintottam egyet, és oda sétáltam Lisához. Jason felemelte Lisát, és elindult vele a kocsim felé. Olyan könnyedén fogta, mint egy rongybabát. Botladozva indultam el utánuk. Útközben felvettem Lisa véres pulcsiját. Kinyitottam Jasonnek a kocsit, és segítettem betenni Lisát a hátsó ülésre. Beszálltunk az autóba, és beindítottam a kocsit. Alig bírtam a vezetésre koncentrálni. A gondolatok össze- vissza, kavarogtak a fejemben. Éreztem hogy Jason végig engem nézett. Végre oda értünk Lisáék házához. Szerencsére nem voltak otthon a szülei. Miután Lisát felvittük a szobájába, kiküldtem Jasont hogy át tudjam öltöztetni a barátnőmet. Levettem róla, a véres ruhákat, és lemostam róla a rá száradt vért, és piszkot. Utána tiszta ruhába bújtattam, és betakargattam. Kiléptem a szobájából, a véres ruháival a kezemben.
- Amikor felébred, emlékezni fog valamire? – kérdeztem Jasont, aki a lépcsőn ülve várt rám.
- Nem. Nem fog. Miközben a kocsihoz vittem, kitöröltem az emlékezetét. Csak arra fog emlékezni, hogy valami rossz dolog történt vele. Másra nem. – Jason felállt a lépcsőről, és elindultunk lefelé.
- Velem is ezt tetted? Kitörölted az emlékeimet? – kérdeztem kissé vádló éllel a hangomban.
- Nézd Blair. Nem tudtam, hogy hogyan reagálnál erre az egészre. Ott feküdtél a földön, véresen, szinte már nem is voltál az eszméletednél. Azt hittem, hogy nem foglak tudni megmenteni téged. Miattad tettem. - Jason arca, fájdalmas grimaszba torzult, miközben visszaemlékezett a balesetemre. Hirtelen megsajnáltam, és át akartam ölelni, megvigasztalni. De nem tettem. Ehelyett kiléptem a bejárati ajtón, és a kocsim felé vettem az irányt.
- Hova menjünk? – kérdeztem, miközben beindítottam az autót.
- Menjünk, és igyunk meg egy kávét, a Morris-ban. – adta ki az utasítást Jason.
- Szóval mit jelent, az hogy vámpírrá változol? Ez nem gyorsan szokott történni? – kérdeztem, és bele kortyoltam a kávémba. A város egyik legjobb kávézójában ültünk, az egyik piros bokszban, egy félre eső helyen. Jason szeme már visszanyerte megszokott kékségét, és az arca sem árult el semmit, igaz valójáról.
- Nem.... Az hogy a vámpírok egyik napról a másikra változnak át, az nem igaz. Nekik is idő kell. Hogy a testük elfogadja a változást. Van, hogy egy hét alatt változol át. Van hogy egy hónap alatt. Nem lehet tudni. Ahhoz hogy vámpír lehess, innod kell egy vámpír véréből, és közvetlen utána, meg kell halnod. A feltámadásod után, kezdődik meg, az átváltozás. Először csak kiélesedik a hallásod, aztán szuper erős leszel, utána teleportálni tudsz, kinő a vámpír fogad, megváltozik a szemed színe, és végül csak a vért fogod kívánni. Én most ott tartok, hogy a szemem színe változik. Heléna egy hónapja ölt meg. Azóta zajlik az átváltozásom. Már csak az utolsó fázis van hátra...- Jason kinézett az ablakon, és a lemenő napot figyelte.
Egy ideig emésztettem a hallottakat, aztán újabb kérdést tettem fel.
- Hol voltál egy éven át? - szememet Jason arcára függesztettem, és szuggeráltam, hogy rám nézzen.
- Emlékszel az utolsó napra? Emlékszel, hogy a sulinál egy csókkal búcsúztunk el egymástól, és éreztük, hogy velünk nem fog semmi baj történni?! Aznap este, amikor átjöttél, és az ágyon ültünk.... két alak tört be az ablakon. Téged a falnak vágott az egyik, a másik meg elvitt engem. Vámpírok voltak. Amikor kiabálni, és rugdosódni próbáltam, leütöttek. Arra ébredtem fel, hogy egy vödör vizet locsolnak rám. Egy börtöncellában ébredtem. Egy igazi várbörtön cellájában. Elvittek, a nagyfőnökükhöz. A neve Gerald. Hatszáz éves vámpír. Ő már nem lehet kint a napon, pár óránál többet. Leültettek, és Gerald mindent tudni akart rólad. Amikor nem mondtam semmit, akkor megfenyegettek, engem hogy megölnek téged, ha nem beszélek. Szóval, válaszoltam a veled kapcsolatos kérdéseikre. Nem értettem, hogy mit akarhatnak tőled. Miután kihallgattak, Gerald kiadta az embereinek, hogy napnyugta után öljenek meg engem. Miután lement a nap, kivittek a közeli erdőbe, és mielőtt megöltek volna, lakmároztak belőlem. Már az ájulás határán voltam, amikor az erdőből öt másik vámpír lépett ki. Megölték Gerald embereit, és elvittek engem, a rejtekhelyükre. Ápoltak, és a vérüket adták nekem, hogy meggyógyulhassak. Már egy hete voltam ott, és teljesen meggyógyultam. A vezetőjük Gabriel elmesélte, hogy ők egy bizonyos szekta tagjai. Az ősidők óta léteznek. Azóta, amióta egy Kirona nevű nő, megmentette egy ember életét. Kirona volt az egyedüli halandó, aki képes volt szembe szállni, a vámpírokkal. Ha akarta volna, egyetlen kézmozdulattal, meg tudta volna ölni ,az összes vámpírt a földön. De nem tette, mert sok olyan vámpír volt, és van is, aki olyan életforma szerint él, amivel nem veszélyezteti az emberek életét. Gabriel akkor örök védelmet fogadott Kironának, és leszármazottainak. Fél évig voltam, a szektánál. Addig megtanítottak, harcolni, és meséltek a vámpírokról, és a dalwinokról. – Jason várt egy pillanatot, és közben kiitta a kávéja maradékát. Én feszült figyelemmel követtem minden mozdulatát.
- Mik azok a dalwinok? – kérdeztem türelmetlenül.
- Azok egyfajta boszorkányok. Tudnak a jövőbe látni, és minden képességgel bírnak, amivel a vámpírok. Rá nézésre olyanok, mint az átlag ember. A vámpírok ősi ellenségei. Miután távoztam Gabrieléktől, hazafelé vettem az utamat. Akkor találkoztam Helénával, és a bátyával Aaronnal. Ők még csak száz éve vámpírok. Egy kisebb birtokuk van, Görög országban. Megkértem Helénát, hogy változtasson át. És most itt tartunk.. – Nem tudtam megszólalni. Túl sok volt az info’, és az agyam túl lassan dolgozta fel, a hallottakat. Egy valamit biztosan nem értettem...
- Miért akarsz vámpírrá válni? – tettem fel a kérdést, amely most a leginkább foglalkoztatott engem. Jason csodálatos szemét, most rám emelte. Egy darabig némán nézett, aztán újra beszélni kezdett.
- Miattad akarok vámpír lenni. Mostanra már megértettem, hogy érted születtem erre a világra. Téged kell, hogy megóvjalak. Egyszerű emberként, nem tudnám ezt megtenni.. De vámpírként már igen. Amikor a szektánál voltam, sokat beszélgettem Gabriellel. Sokat beszélgettünk rólad is. Gabriel egyik nap azt mondta, hogy én és te összetartozunk. Azt akarta, hogy térjek vissza hozzád, és óvjalak meg minden veszélytől. – Jason elhallgatott, és megfogta az asztalon nyugvó kezemet. Az érintése olyan jó, olyan megnyugtató volt. Megszorítottam a kezét, és megpróbáltam nem sírva fakadni. Egy könnycsepp mégis kicsordult a szememből. Jason áthajolt az asztal felett, és letörölte a nedvességet az arcomról.
- Ne sírj Blair. – szólt lágyan. Becsuktam a szememet, az érintésére. Olyan jó volt hogy megint közel van hozzám. De eközben utáltam magamat azért, mert Jason miattam, akarja eldobni az életét.
- Gyere, már későre jár. Haza kísérlek. – mondta, és segített felállni. Útközben megálltunk egy konténernél, és kidobtuk Lisa véres ruháit. Mikor haza értünk, Jason egy csókkal búcsúzott el, és már el is tűnt. A szobámba érve, újabb rózsa pihent az ágyamon. Biztos voltam benne, hogy nem Jasontől van. De akkor kitől? A rózsa mellett egy üzenet is volt:
„Itt van hát óvó kezem, amely nem engedi a gonosznak, hogy hozzád férhessen.”
Oké. Ez már tényleg durva. Nem elég hogy a pasim hamarosan vámpír lesz, még ez a titokzatos valaki is, irogat nekem, és bejön a szobámba. Mégis hányadik századból jött, hogy ilyeneket ír? És mégis mitől akar megvédeni? Ekkor, mint egy végszóra, valami koppant az ablakomon.. Ijedtemben ugrottam egyet, és félve néztem az ablak irányába...
Hogyha írtok nekem több mint hét kommentet, akkor már szerdán jön a friss!!
1. Meg kell köszönnöd annak, akitől kaptad! (Ez meg volt!)
2. Be is kell linkelned! (Megvolt)
3. A Logót ki kell tennem!
4.Írni kell magamról 7 dolgot!
5.Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blogtársamnak!
6.Be kell linkelnem őket!
7.Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról!
Szóval 7 dolog magamról.:
első..:Imádom a csokoládét!
második..:Szeretek írni.
harmadik..:Írtózom a pókoktól, és a többi csúszó mászótól.
Sziasztok! Itt van a friss! Elnézést a késésért!! Jó olvasást!
6. A temetőben
Másnap reggel, újra kínzó fejfájással ébredtem. De ez most egyáltalán nem érdekelt. Most hogy Jason újra itt van, nem ronthatja el a kedvemet, egy béna kis fejfájás. Búcsút mondhatok a régi szomorú kis Blairnek, és köszönthetem az újat. Kimásztam az ágyamból, és bementem a fürdőszobába, hogy fogat mossak. Miután végeztem a fürdőszobai teendőimmel, a szekrényemhez léptem. Valami csinos ruhát akartam felvenni, a Jasonnel való találkozáshoz. Végül egy lenge ruha mellett döntöttem, amihez egy fekete leginget vettem fel, tornacipővel. Fogtam a mobilomat, és a kocsi kulcsot, majd levágtattam a lépcsőn. Jason és én, a titkos helyünkön fogunk találkozni. Besiettem a konyhába, hogy magamhoz vegyek, némi tápanyagot. Kis családom, már az asztal körül ült. Ki-ki a maga módján próbált fel kelni. Apa például liter, számra itta a kávéját. Anya meg reggelente elment futni. Hugicám pedig a BlackBarry-én csevegett a barátaival.
- Jó reggelt mindenkinek. – csiviteltem, és felmarkoltam egy gofrit a tányérról, aztán töltöttem magamnak egy bögre kávét. – Anyu elviszem az autódat, oké?. Az enyém jövő héten fog vissza kerülni hozzám a szervizből. – szóltam két falat között. - Nyugi, nem fogom összetörni. – tettem még gyorsan hozzá, amikor láttam hogy anya tiltakozásra nyitja a száját.
- Rendben. – mondta végül. – Elviheted. – felállt, és el kezdte leszedni az asztalt.
- Köszönöm! – mosolyodtam el. – Nekem most mennem kell. – tettem le az üres kávés bögrét. – Majd este jövök. – szóltam még vissza az ajtóból. Beszálltam az autóba, és kitolattam a garázsból. Útközben megcsörrent a telefonom.
- Halló. – szóltam bele, miközben lekanyarodtam, az erdei földútra.
- Szia Blair. Itt Jason. – hallottam az isteni hangot, a vonal másik végéről. – Már úton vagy? – kérdezte.
- Igen. – válaszoltam boldogan, és örültem, hogy végre megint hallhatom a hangját. – Na és te? – kérdeztem sejtelmesen, miközben megálltam a régi temető előtt. A temető nagyjából úgy nézett ki, mint egy ősrégi kripta telep, ami már kezd omladozni. A kriptákon borostyán fut fel, az erdő fáin átszűrődő napfény, sejtelmesen világítja meg, az évszázadok során megrongálódott sírköveket. Vadrózsa burjánzik az öreg kripta tövében. Az egész olyan hangulatot ad, mintha éppen most olvasnék egy vámpír könyvet. Becsuktam magam mögött az ajtót, és bezártam az autót.
- Nem indultam el. – válaszolta Jason. – Valami közbe jött, és nem tudok elmenni. – Jason hangja olyan volt, mintha fájt volna neki a beszéd. Aggódva dőltem a kocsimnak.
- Minden rendben van? Mi történt? – tettem fel a legfontosabb kérdéseket, és közben körbe kémleltem a temetőben. Most hogy tudtam, nem lesz itt Jason, már kezdtem befosni. De most komolyan. A vámpír könyvekben, ilyenkor támadják meg a főszereplőt.
- Igen minden OK. Csak sajnos most nem tudunk találkozni. Pedig most a legszívesebben melletted lennék, de nem lehet. Amint lehetséges, kárpótolni foglak. – mentegetőzött Jason a telefonban. Felsóhajtottam. Mégis ki lenne képes haragudni egy ilyen aranyos pasira?. Mert én nem!
- Semmi baj. – nyugtattam meg. – Majd máskor bepótoljuk. – a temető felől, ekkor rémült sikítás hangzott fel. Még a vér is meg fagyott az ereimben.
- Mi volt ez? – kérdezte aggódva Jason.
- Nem tudom. – suttogtam a telefonba. Nem mertem hangosabban beszélni. Elindultam a temető felé. Valami vonzott, pedig minden porcikám arra vágyott, hogy bepattanjak az autóba, és egészen hazáig meg ne álljak.
- Szállj be az autóba, és menj haza. – parancsolta Jason, ezúttal egy kis apai szigorral a hangjában. De ekkor már nem figyeltem rá, mert egy újabb sikoly, arra ösztökélt, hogy beljebb menjek.
- Most mennem kell. – motyogtam a telefonba, és Jason tiltakozása ellenére, kinyomtam a gombot, majd kikapcsoltam a telefont. Elindultam abba az irányba, amerről a sikítást hallottam. Nemsokára egy véres ruhadarabot pillantottam meg a földön. Tovább haladtam, arra amerre a vércseppek vezettek. Tudtam hogy nem kéne ott lennem, de valami mégis vonzott oda. Magamban elhatároztam, hogy ha ezt túlélem, akkor felkeresek egy pszichiátert, mert ez már nem normális dolog. Mintha vonzanám a félelmetes, és furcsa dolgokat. Ez esetben azok vonzanak engem. Pár lépés után szörnyű dolog tárult a szemem elé. A nyakamon levő seb sajogni kezdett, és megfájdult a fejem. Egy lányt pillantottam meg, amint vérvörös szemmel borul egy ájult ember fölé, és...és..a vérét szívja. Eddig nem hittem volna, hogy léteznek, de amit most láttam, az bebizonyította. Nem tudtam, hogy mit tegyek. A vámpírokat elvileg karóval kell le szúrni. De mivel nem volt nálam karó, meg semmi fegyver, gyorsan felvettem kettő fát a földről, és keresztet formáltam belőlük. Így kezdtem el közeledni a vámpírhoz.
- Hé vérszívó. – kiáltottam oda neki. Nagyon oda kellett figyelnem, nehogy megremegjen a hangom. Iszonyatosan féltem. A vámpír egy szempillantás alatt felemelte a fejét, és rám nézett. Véres szája gúnyos mosolyba torzult.
- Örülök, hogy újra láthatlak. – mondta, miközben a földre dobta az ernyedt testet, és felém kezdett sétálni. Rá néztem a földön heverő emberre, és majdnem elsírtam magamat. A földön Lisa feküdt, a nyakából ömlött a vér, és olyan sápadt volt, mint egy hulla. Felnéztem a szőke hajú vámpírra. Olyan ismerősnek tűnt. Mintha már láttam volna valahol.
- Mi a fene vagy te? – kérdeztem tőle, míg hátráltam egy lépést.
- Szerintem te azt tökéletesen jól tudod. – válaszolta, és már csak karnyújtásnyira ált tőlem. – Mellesleg ez nem segít rajtad semmit. – mutatott rá, a keresztre, amit a fából formáztam. Kivette a fákat a kezemből, és eldobta.
- Hm.. finom illatod van. – oda hajolt a nyakamhoz, és megszagolt. – Főleg amikor félsz. – nevetett fel.
- Tudtommal a vámpírok nem jöhetnek ki a napra. – próbáltam húzni még a halálom idejét. Nem készültem fel még erre.
- Ez félig igaz. – mondta, és a hátam mögé sétált. – Csak az öreg vámpírok égnek el a napon, és azok is csak akkor, ha sokáig vannak kint. – suttogta a fülembe. – De most ne erről beszéljünk. Inkább arra vagyok kíváncsi, hogy képes vagy-e a gyógyításra. – Most újra elém lépett, és felvont szemöldökkel tanulmányozott engem. Ez meg milyen gyógyításról beszél? Semmi kétség, tuti hogy álmodom. Most biztos csak az ágyamban fekszem, és rémálmom van. Elég élethű rémálmom. A vámpír lány megragadta a karomat, és Lisához húzott.
- Gyógyítsd meg. – mondta parancsoló hangon. Ez teljesen megőrült?! Nem vagyok orvos, hogy meggyógyítsam Lisát. – Gyerünk már. – türelmetlenkedett a vámpír, és a kezemet Lisa mellkasára tette. Á már értem. Szóval azt akarja, hogy mentális energiáim segítségével gyógyítsam meg Lisát. Uramisten. Ez most komoly?! Hát jó, ha ezt akarja...Lisa fölé emeltem a kezemet, és behunytam a szememet. Elképzeltem, ahogy begyógyul a nyakán levő seb, aztán a karcolások a karján. Kinyitottam a szememet, és megdöbbentő látvány fogadott. Lisa nyaka már nem vérzett. Helyette egy beforradt seb volt rajta, a karcolások pedig teljesen eltűntek. A tenyeremre néztem, és eltátottam a számat. Ezt tényleg én csináltam? Ez most komoly?
- Hát igaz. – ámult el a vámpír.
- Mi folyik itt? – hangzott fel Jason hangja mögülem. Megpördültem, és szembe találtam vele magamat. A szeme vörös és kék színben tündökölt.
- Jason..mi történik veled? – kérdeztem, és már kezdett az egész helyzet egy kissé nyomasztó lenni.
- A barátod átváltozik.... – szólalt meg a vámpír.
- Mivé változol át? – tettem fel egy újabb kérdést, Jasonnek.
Egy élet, amelyet titkok öveznek. Titkok amik lassan napvilágra kerülnek. Sötét titkok, amikhez vér tapad. Amikor mindenre éj borul..És nem tudod hogy kiben bízz..Várod, hogy végre eljöjjön a reggel. Hogy végre felébredhess. SZERELEM.....BARÁTSÁG.....ÁRULÁS....KALAND.....HALÁL.. Felkészültél, hogy átlépd egy olyan világ küszöbét, ahol a vámpírok nem csupán mítoszok?
Blair nem is sejti, hogy mi történt vele a múltban. Élete szerelme egyik napról a másikra eltűnik, és vele együtt a furcsa dolgok is megszűnnek Sun City városából. Blair nem bírja Jason nélkül élni az életét. Nem is tudja, hogy mi lehet a fiúval. Egy év telt el azóta. Blair egyik éjszaka sietett haza, amikor egy hátborzongató hang fogadta. A lány rémülten rohant haza. Eljön a nyári bál ideje, amely nem várt eseményeket fog tartogatni, a lány számára. A bál estélyén Jason felbukkan. Sok tisztázni való akad kettejük között, és Blair megtudja hogy hol járt Jason egy éven át. Ám Jasonnel együtt a gondok is vissza jöttek. Vajon mit titkol Tawny? Jason meg tudja-e védeni Blairt, az ellenségeik elől? Mindezt megtudod, ha elolvasod, a regényt!!
Kreatív Blogger díj
Köszönet érte:Lillának,Mesmének,Breenek,Rosenak és Wenomnak!!<3Valamint Eninek!
Saját tollamból...
The wake of a vampire és The vampire death
számláló
Bannerem
ha van kedved, tedd ki a blogodra!
Friss!
A következő friss, várhatóan ma vagy holnap lesz! Addig is írjatok kommentet!
.jpg)
